A gazdasági fellendüléssel párhuzamosan egyre szaporodnak a kerékpárok Mozambikban, az ország több régiójában valóságos státusszimbólumnak számít a kétkerekű jármű.
A kerékpár lett a fő közlekedési eszköz Mozambik középső részén is, például Quelimane kikötővárosban, ahol lassan a Dél-Afrikában gyakori iránytaxikat is kiszorítja. A 25 éves Pedro Antonio öt éve szállít utasokat zöld színű kerékpárja csomagtartóján. "Napi húsz utast szállítok, ha szerencsém van, akár huszonötöt is" - mondta. Az utasok 5 meticalt (azaz 32 forintot) fizetnek egy fuvarért, nagyjából annyit, mint az iránytaxiért, de nem kell huszad magukkal egy tízszemélyes mikrobuszban szoronganiuk.
A kerékpárok elterjedése a gazdasági fellendülés jele a pusztító polgárháborúból (1977-1992) alig húsz éve kilábaló Mozambikban. 2010-ben az ország GDP-je 6,5 százalékkal nőtt, amivel élen jár Afrikában. Igaz, mélyről érkezett.
Tavalyi országértékelő beszédében Armando Guebuza elnök kormánya teljesítményének bizonyítékaként említette a kerékpárok elszaporodását.
Kerékpár - státusszimbólum Mozambikban
A háború végén sok menekült hozott magával kerékpárt Malawiból - mondta el a 19 éves Paulo Maleia, aki mindennap pedálozva jut el a 18 kilométerre lévő senai cukorgyárba. A tendencia felgyorsult, amikor 2001-ben Quelimane-tól 200 kilométerre megnyílt cukorgyár, amely hétezer munkásával az ország legnagyobb magánvállalata lett. Az emberek kerékpárral járnak a mezőre. A Zambézi partján kerékpárosok százai jönnek-mennek ültetni és vágni a cukornádat.
Mint a többi biciklitulajdonosnak, Maleiának is a drótszamár a legdrágább - mintegy 14 ezer forintnak megfelelő összegért vásárolt - vagyontárgya egy olyan országban, ahol a lakosság 80 százaléka a létfenntartáshoz szükséges mezőgazdasági termékek előállításából él.
A kerékpárok szaporodása azonban nem jelenti a lakosság gazdagodását, Mozambikban ugyanis az elmúlt évtizedekben stabilan alacsony volt a szegénységi szint: az ENSZ adatai szerint a lakosság 54 százaléka él a szegénységi küszöb alatt.